Rólunk

A Khamoro nevű formáció 2002-ben egyszerű, baráti közösségként indult, ám végül egy zenés-táncos produkció is született az összejövetelekből...

A viszonylag fiatal zenekar máris két cd-vel büszkélkedhet: 2007-ben a Lingara (Csavargók), 2009-ben a Romano Rat (Cigány vér) című albummal mutatkoztak be a népzene-kedvelő közönségnek. Számos hazai fellépésük mellett turnéztak már Ausztriában, Lengyelországban és Németországban is.

Hivatalos elismeréseik között szerepel a 2004-ben odaítélt Közéleti Díj, s itt feltétlenül megemlítendő Farkas Zsolt együttesvezető, aki már az alapításkor a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa volt, 2006-ban pedig Köztársasági Érdemrend Bronz Keresztjét érdemelte ki.

Az együttes ars poeticájára nézve teljes mértékben találó a Khamoro (Nap) elnevezés, hiszen egyfajta hitvallásuk az, ami a cd-k borítóján is áll: "A Nap életelem, számunkra a cigány kultúra is az!" Zenéjükkel, táncaikkal valóban egyszerre képviselik az eredeti természetességet, a cigány kultúra egyetemességét, jelenlétét a világban, valamint azt a derűt, melegséget, energiát, amit legfontosabb lételemünk: a világunkat éltető Nap ad meg számunkra.